Elérkezett a perc, amikor össze kell szednem minden emlékemet és leírni minden jótanácsomat, amivel csak el tudlak benneteket látni New Yorkot illetően. Mialatt írom ezt a bejegyzést, folyamatosan nézem azt a közel 700 fotót, amit egy nap alatt készítettem el.

Grand Central

Első utam, ahogy azt már leírtam korábban, a Grand Central állomásra vezetett. Miután leszálltunk a metróról, valami olyat láttam, ami szavakkal nem írható le. Monumentálisan nagy és elmondhatatlanul szép épület. Mindent márvány borít, a teret freskókkal, szobrokkal és gyönyörű csillárokkal gazdagították és emellett mindenhol mozgólépcsők, liftek vannak. Az alsó szint teljes egészében csak éttermet tartalmaz. Ez egy körülbelül akkora tér, hogy egy hadsereget is el tudnának látni étellel. A második emelet egészen érdekes. Az egészen emeleten egy nagyon nagy Apple store működik. A kiállított eszközök 0-24 órában az utazók rendelkezésére áll, amit végül meg is vásárolhatnak.

Első benyomások a Grand Central után

Mikor megközelítettük a kijáratot, már észrevettem, hogy az ablakból nem látom a felhőkarcolók tetejét. Az épületet elhagyva, az utcán valami olyan látvány fogadott, amikor elakadt a szavam. Mindenhol akkora épületek vannak, amiknek csak gerinctörés terhe mellett lehet látni a tetejét. Első látásra beleszerettem az egész városba. Az első benyomásom, ami végül bebizonyosodott, hogy a következőképpen lehet a legkönnyebben leírni a várost és annak lakosságát. Mindenhol Armani öltönyös jampik nyargalnak a dolgukra és mindenki el van foglalva valamivel, miközben az utcán sétálók 90 százaléka telefonál. A másik réteg az, aki irányítja az egészet. Ők leginkább a limuzin ajtójához sem akarnak hozzáérni és ki vannak akadva, ha a sofőr nem nyitja ki nekik az ajtót. Szóval két féle ember a gyakori az utcán, a jampi és a pojáca. A másik réteg, aki fizikai munkát végez, azok szinte kivétel nélkül négerek, vagy külföldiek.

Hova fut és milyen az öltönyös jampi?

Az előzőekben már szót ejtettem az öltönyös jampikról, akik megállás nélkül mennek, mint a robotok, telefonálnak, intézik a napi kis munkájukat. Érdekes, hogy itt az emberek nagyon nagy százaléka, mondhatni döntő többsége irodaházakban dolgozik és nincs idejük semmire. Mondhatni, csak esznek- dolgoznak-alszanak és ez ismétlődik nap, mint nap. Az előzőekben már leírtam, hogy mindenki milyen rendes, barátságos, segítőkész. Ez itt is jellemző, de nem annyira, mint bármelyik vidéki városban. Itt ki kell zökkenteni az embereket ahhoz, hogy észrevegyék a környezetüket és felvegyék azt a maszkot, amivel ők is ugyanolyanok tudnak lenni, mint bárki más.

Szinte mindenki, akinek itt egy kis csepp esze is van, az olyan szerződésben áll a nagy telefonszolgáltatók valamelyikével, ami korlátlan SMS küldést és korlátlan telefonálást engedélyez. Természetesen ez itt a nyerő, havi 60 dollárért. Ezért az összegért szinte kiváltható minden egyéb telefon, így számot vetve mindennel, teljesen kifizetődő még magyar szemmel is a szolgáltatás. Mivel a szerződések itt szinte teljesen megegyeznek az otthoniakkal, így a hűségidő itt is 1-3 év lehet, amiért akár 1-100 dollárért elhozható egy iPhone telefon, így nem kérdés, hogy mindenki azt használja.

Zászlók között

New York rendelkezik egy hellyel a General Electrik székháza mellett, ami szinte teljesen olyan, mint a Deák tér és annak környéke egy apró különbséggel. Itt megtalálható minden egyes ország zászlója, ami csak létezik a világon. Természetesen gyorsan megtaláltam a Magyar zászlót. A zászlók mellett le lehet menni egy emelettel alacsonyabbra, ahol télen korcsolyázni, nyáron kávézni tudnak az érdeklődők.

GE székház

A zászlóvadászat és a kávézás után igencsak megéheztünk, így mindenképpen el kellett menni valahova, ahol lehetett ebédelni valamit. Erre a célra kiválóan alkalmas volt a General Electrik székháza, ahova bementünk. Az irodaépület több dolog miatt is híres. Az egyik, hogy a vállalat dollármilliókat költött el arra, hogy neves festők kifessék az épületet, a másik pedig az, hogy nagy televíziós sorozatok, reggeli műsorok készülnek benne.

Az étkezde az alsó szinten volt. Az egészen úgy volt kialakítva, hogy nagy üvegablakokon lehetett figyelemmel kísérni mindazt, ami az alsó szinten történik, az épületen kívül.

Irodaházakban

Szerencsére volt olyan szerencsém, hogy több irodaház belsejét megnézhettem és volt lehetőségem összehasonlítani azokat a magyar változatokkal. Itt szinte minden irodaház ugyanolyan külsővel, de eltérő belső térrel rendelkezik, de egy közös van mindben. A tervezők minden irodaházba megpróbáltak belevinni valamilyen zöldet a környezetből, így nem ritka, hogy egy komplett fa van a házak belsejében, vagy éppen nagy kert van a tetején, több emeleten. Ez egy teljesen általános dolog, ami szemmel láthatóan javítja a munkamorált, illetve rendkívül jó csapatépítő szerepet is betölt, mivel sok dolgozó itt találkozik egymással, hogy tudjanak váltani egy pár szót.

Jelenleg ennyi fért bele az időmbe, hamarosan folytatom a bloggerkedést. Érdemes lesz visszanézni...